• Hartmann Beauty
  • +36 20 491 8744
Zsiros Eszter

Zsiros Eszter

2018 óta elhivatott művelője ennek a csodás szakmának. Már fiatal tiniként is sokat foglalkoztatott a bőrápolás, sminkelés, kozmetikumok világa, azonban akkoriban még nem tekintettem rá úgy, hogy ezzel bizony komolyabb szinten is lehetne foglalkozni, másfelé vitt az utam. Korábban gazdasági tanulmányokat végeztem, sokféle munkaterületen kipróbáltam magam, de mindig is éreztem, hogy ez még "nem az igazi". Így a belső intuícióimra hagyatkozva döntöttem úgy, hogy pályát váltok és a szépségápolás szolgálatába állok.
2018 és 2020 között a Széchényi Gyógyfürdőben dolgoztam kozmetikusként, melynek turisztikai jellege miatt nagyon különböző emberekkel, bőrtípusokkal volt szerencsém találkozni.
Számomra a kozmetika egyben lélekgyógyászat is, hiszen az a törődés és pozitív energia, melyet egy kezelés során átadunk a vendégnek, nem csak a testre, de a lélekre is felemelően hat. Jó példa erre egy relaxáló arc-és dekoltázs masszázs, egy oda-vissza működő energiaáramlás, mellyel mindketten töltődünk a kezelések során.

Telefonszám

  • +36204918744

Tevékenységek

  • Kozmetikus

Kövess minket