Acne, pattanásos bőr

Téged is elkeserít, hogy még mindig pattanásos a bőröd? Sok mindent kipróbáltál, de az acne maradt?

acne, pattanás kezeléseSokunk életét keseríti meg az acne, akár 30 felett is. Ha pattanásos, problémás a bőröd, akkor első körben egy alapos bőranalízisre van szükség, amely során feltárjuk a bőrelváltozások okait.

A bőrdiagnosztika ebben az esetben is holisztikus szemléletben történik, hogy ne csak a külső, hanem az esetleges belső okokra is fény derüljön.

Sok esetben már a helyes bőrápolás elsajátítása is sokat javít a helyzeten, ezért részletesen átbeszéljük, kielemezzük kozmetikumaidat, kialakítunk számodra egy “napi bőrápolási rutint”, mely segít abban, hogy minél hamarabb rendbe jöjjön a bőröd.

Nem mindegy ugyanis, hogy mikor, mit használsz! A pattanásos és gyulladt bőr rendkívül gyengéd ápolást kíván, a “kevesebb több” elvet követve. Hagyni kell szabadon dolgozni, és megfelelő bőrápolókkal segíteni munkáját.

Az acne sok esetben belső szervi problémákra vezethető vissza, főként ha ez az állapot tartósan fenn áll.
Csak néhányat említünk, tájékozódásképpen, az egyénre szabott bőranalízis során közösen igyekszünk felderíteni a lehetséges okokat.

  • helytelen táplálkozásból eredő bélgyulladás, megfelelő bélflóra hiánya: túl sok cukor, finomliszt és állati fehérje fogyasztás; találtunk egy elgondolkodtató írást a cukorról, az acne kapcsán érdemes elolvasni.
  • hormonális probléma
  • gyulladásos góc (fog, mandula, stb)
  • stresszes állapot

A listát még folytathanánk, de az acne nagyon összetett bőrelváltozás. Érdemes fontolóra venni a fizikai okokon túl a lelki oldálát is..

Amiben segítünk:

  • speciális kúra kialakítása: a kezelések hatékonyan csökkentik az acne okozta gyulladást
  • megfelelő kozmetikumok kiválasztása
  • táplálkozási tanácsok

Bővebben a  tudatos bőrápolásról… 


Javasolt kezelések:

1. Lézeres mezoterápia – biostimuláció és sejtszintű hatóanyagbejuttatás

  • a bőr áteresztőképessége jelentősen javul
  • jelentős sejtregeneráló hatás (ez nélkülözhetetlen aknés, gyulladt bőr esetén)
  • stimuláló hatással van új bőrsejtek képződésére
  • fokozza a kollagén és elasztikus rostok képződését, ezáltal gyorsítja a sebgyógyulást
  • gyulladásátló
  • a bőr mélyebb rétegeibe bejuttatott vitaminkomplexek és antioxidánsok segítik a bőrt a megújulásban, gátolják az újabb aknék kialakulását

Acne ellen a MESO I LASER-rel

2. PHYT’S Anti-Comedons kezelés aknés bőrre

phyts kezelés

Faggyúmirigyműködést harmonizáló, gyulladáscsökkentő kezelés tisztátalan, aknés bőrre.

  • Aktív hatóanyagok: kakukkfű, magnézium, természetes kámfor: pórustisztító; kálium: egyensúlyba hozza a bőr hidratáltságát
  • Eredmény: tiszta bőr, egyenletes bőrfelszín, kevesebb gyulladás.

A kezelés metódusa a következő:

  • üdvözlő masszázs – segíti a ráhangolódást a kezelésre, kellemesen ellazít
  • letisztítás, tonizálás, peeling
  • LYMPHO-ENERGETIQUE masszázs speciális szérummal
  • harmonizáló, faggyútermelődést csökkentő maszk – hatóideje alatt kéz- és karmasszázs
  • speciális szérum bedolgozása a bőrbe
  • kezelés lezárása személyre szabott hidratáló- vagy táplálókrémmel

A PHYT’S kezelésekről bővebben itt olvashatsz > > >

A LYMPHO-ENERGETIQUE masszázsról bővebben itt olvashatsz >>>

A PHYT’S kezelések árait itt találod >>>

 

3. KAVICZKY Prémium kezelések

  • a bőr állapotától függően döntjük el, hogy alkalmazzunk-e mechanikai tisztítást is
  • a tiszta, natúr összetevők gyengédek az irritált bőrhöz, segítik a regenerálódásban
  • a hévízi iszap, a természetes gabonakivonatok és illóolajok harmonizálják a bőrt, csökkentik a gyulladásos folyamatokat

 Kaviczky Prémium kezelések >>>

4. Mikrodermabráziós bőrcsiszolás 

 

Bejelentkezés: 06-20-491-8744

Powered by WordPress | Designed by: Best SUV | Thanks to Toyota SUV, Ford SUV and Best Truck
Facebook Like Button for Dummies